Ha végigsétálunk a Szajna partján, a Montmartre utcáin vagy az Eiffel-torony környékén, mindenhol szerelmespárokat látunk. Végül is ez Párizs, a szerelem városa. Az utazási irodák gondosan fenn is tartják Párizs szerelmes képét, így hát nem csoda, hogy a romantikus kiruccanások egyik legismertebb úticélja – jóllehet egy évszázaddal ezelőtt Párizs nem éppen az őszinte szerelemről volt ismert…
A romantikus aura
Párizs már a 19. század végére szerelem városaként volt ismert. Persze egy kicsit más értelemben…. mert abban az időben a párizsi társadalom és az erkölcsi normák nagyon különböztek a maiaktól, és a házasság és a testi vágy sem járt kéz a kézben. Ha egy becsületes feleség megpróbálta férje vágyát maga felé irányítani, könnyen magára vonhatta annak elégedetlenségét. Mert a párizsi férjek, ahelyett, hogy feleségükkel éltek volna szexuális életet inkább széles körben a kokottok, vagy más szóval a prostituáltak szolgáltatásait vették igénybe.
Egyértelmű választóvonal volt a félvilági nők és a feleségek között
Utóbbiakat tisztelni kellett és csinos babaként kezelni, míg a prostituáltak voltak azok, akikkel a férfiak a szexuális örömet keresték és akik a szerelmi szenvedélyüket voltak hivatottak kielégíteni. A burzsoá feleségnek pedig szépen otthon kellett maradnia, és gondoskodnia kellett a férfiról, a családról és a háztartásról.
Abban az időben a párizsi nők nem mehettek egyedül kávézóba vagy étterembe anélkül, hogy ne kockáztatták volna, hogy „femme de petite vertu”-nak (kis erényű nőnek) tekintsék őket. Mindeközben ezeken a helyeken gyakori volt a becsületes férfiakat látványa kurtizánok társaságában, és persze anélkül, hogy ez bárkit kibillentett volna a lelki egyensúlyából és ezért titkolni kellett volna. De ez a jelenség megfigyelhető volt más nagyvárosokban is, mint New York vagy Berlin… Akkor miért pont Párizs lett a szerelem fővárosa?
Párizs és a Haussmann-művek
A 19. század végére a francia főváros túlzsúfolt, piszkos, koszos volt és hemzsegtek a betegségek és a mindenféle kórságok. III. Napóleon császár arra jutott, hogy Párizsnak fényre, levegőre, tiszta vízre és higiéniára van szüksége. Megbízta hát Haussmann bárót, hogy tisztítsa meg és díszítse fel Párizst. Haussmann átrendezte a középkori Párizsból megmaradt nyomornegyedek szűk utcáit és kaotikus labirintusát, ledöntött 12 000 épületet, helyet szabadított fel az Opera Garnier és a Les Halles piactér számára, és összekapcsolta az új vasúti terminálokat hosszú, széles és egyenes sugárútakkal.
Ezek a szépséges és látványos sugárutak remek helyeket kínáltak a prostitúcióra vágyó férfinépnek.
A kávézók és éttermek a kulináris turizmus és a prostitúció fontos helyszínei voltak. A prostitúciós tevékenység azért is tudott felerősödni, mert a kor Párizsában nagy számban éltek egyedülálló férfiak: bevándorlók, katonák, diákok és egyéb munkavállalók. A Haussmann-terv a valaha volt legkiterjedtebb közmunkaprogram volt, amelynek következtében Párizs több, mint 17 évre egy hatalmas építési területté változott. Ez pedig egész Franciaországból és Európából vonzotta a munkásokat, akik fárasztó munkanapjuk után szórakozni akartak. És Párizs képes volt kielégíteni ezt a nagy „szeretetigényt”.
Szexturizmus útikönyvvel
A szexturizmus jelensége különösen jelentős volt a világkiállítások és más fontos párizsi vásárok idején, egészen addig a pontig, amikor a francia fővárost már „Európa bordélyházaként” ismerték. A történészek 1878-ban 2650 hivatalos prostituáltat számolnak Párizsban, 1900-ban pedig 6000 hivatalos prostituáltat! A világkiállítások környékén jelentek meg Párizs első „prostitúciós útikönyvei”, amelyeket különböző nyelvekre fordítottak le. Ezek a kis könyvek kizárólag férfiak számára készültek és csak olyan szórakozási helyeket jelöltek meg, ahová a férfi feleségével és gyermekeivel nem látogathatott el.
A híres párizsi bordélyok, más néven „maisons closes” listáján szerepelt a Le Chabanais, a La Fleur Blanche (ami híres „kínzószobájáról” volt ismert), a L’ Étoile de Kléber, One-Two-Two, a Le Sphinx és a Raspoutine. A „maisons d’abattage” (magyarul: vágóhidak) becenév szintén egy népszerű bordélytípusra utalt. Az ügyfelek itt sorszámozott jegyeket vettek és sorba álltak. A leghíresebb maison d’abbattage a Le Fourcy, a Lanterne Verte és a Le Moulin Galant volt. Ezeken a helyeken a prostituáltak naponta 60-100 ügyfelet szolgáltak ki. Természetesen a francia kormány tagjai is látogatást tettek néha a Le Chabanais-ba, sőt olykor fontos külföldi állami vendégeket programjába is belefoglalták az ide történő látogatást – persze gondosan más programnak álcázva.
Szerencsére idővel a párizsi nők társadalmi felemelkedése lehetővé tette, hogy a Fény Városa az „Európai bordélyházból” egyszercsak romantikus várossá váljon. Ahogy a nők emancipálódni kezdtek, és benépesítették a nyilvános helyeket, mint a kávézók vagy éttermek, és már jogukban állt szerelemből házasodni a szexuális élet színtere is áthelyeződött a hálószobába.
