A híres kortárs francia festő, Marc Ferrero azon kevés művészek egyike, aki folyamatosan új utakat keres a művészetében. A történetmesélés egyik legnagyobb alakja, aki fantáziájának köszönhetően hihetetlenül gazdag képi világot álmodott meg. Történetei, szereplői azonban nemcsak vásznakon jelennek meg, hanem luxusórákon is.
Marc Ferrero a művész a Lipstick és a Big Bang Hublot órák mögött, amelyek ritka és innovatív anyagok váratlan kombinációi. A művész és a márka rajongói számára ezek az alkotások a különböző grafikai stílusok fúziói, amelyeket mi is megcsodálhatunk a Hublot órákon. Marc Ferrero nem csak az együttműködésről és az órákról mesélt, hanem a művészetéről és arról is, hogyan jutott el a csúcsra.
Hogyan kezdődött az Hublot-val való közös munka?
Mindig is a Hublot órák nagy rajongója voltam, jól ismerem a márkát. Öt évvel ezelőtt azonban az egyik zürichi gyűjtőm meghívott, és megbeszélt egy találkozót a Hublot-val. Emlékszem, egy pénteki napon 9:30-kor volt a találkozó időpontja, és délután fél ötkor még mindig ott voltam a megbeszélésen. Szerelem volt első látásra. Még aznap aláírtuk a szerződést és találkoztam az egész csapattal. Abban a pillanatban elkezdődött egy fantasztikus kapcsolat és együttműködés.
Ön többek között arról is híres, hogy festményeivel történeteket mesél el. Milyen történetet szeretett volna elmondani, amikor megalkotta a Hublot órákat?
Minden festményem komplex történetekhez kapcsolódik. Azért hoztam létre a „storytelling” művészetét, mert szeretek karaktereket ábrázolni és szeretek mesélni velük. Szerintem az a művész, aki ma nem mesél, nem kommunikál igazán jól. Ez a történetmesélő művészetem alapötlete. A Hublot-val való együttműködést a Lipstick órával kezdtük. Az volt a koncepció, hogy a 21. század nőit képviseljem, és a modernitás gondolatát egy elektromos órán keresztül mutassam meg. Az órák tervezésénél a központi téma a szemüveg és a rúzs volt, illetve a kubizmus formái. Mindegyik óra különböző figuratív női arcokat ábrázol, ezekkel próbáltam meg lefordítani a modern nő, a 21. századi nő gondolatát. A szemüveggel, a rúzsokkal és az éles szögekkel igyekeztem kifejezni a modernséget. Így született meg ez az egyáltalán nem szokványos alkotás.
Hogyan látja a 21. századi nőt?
Napjainkban nagy változások mennek végbe, és a nők a legmagasabb szinten veszik ki a részüket a világból. A mai nő magabiztos és kifinomult. Igazi szupernő, aki sokféle szerepeket játszik. Lehet femme fatale, fashionista, anya, dolgozó nő…. Hősnő, és ezért ő az óra központi témája.
Milyen kihívások voltak az alkotói folyamat során?
A folyamat hosszú volt, de fantasztikus volt a Hublot-val együtt dolgozni. Az órák kis terei miatt olyan volt, mint egy pingpong, de ez egyben nagyon inspiráló is volt. Mivel fiatalon képregényeket rajtoltam, az apró terek nem állnak messze tőlem, így nem volt nagy kihívás, hogy kis térben kellett dolgozni. Az viszont fontos volt, hogy megtaláljam a módját, hogyan tudom tiszteletben tartani az eredeti művészi alkotást, és azt a gondolatot, amelyet át akartam adni a saját művészetemmel. Nagy kihívást jelentettek a színek is. Ki kellett találnunk, hogy melyik szín legyen az első, amely egy hosszú folyamat volt. Végül a pirossal kezdtünk, de mivel nagyon szeretem a feketét és a fehéret, kézenfekvő volt, hogy ezt követően ezekkel a színekkel dolgozom majd. Körülbelül egy évbe telt, mire elkészültünk.
Mindig híres festő akart lenni?
Egyáltalán nem. (nevet – a szerk.) Szerintem igen veszélyes ambíció, mert ez nem technika és nem tudás kérdése. Sokkal inkább a megfelelő projektről, a megfelelő személyekről és a megfelelő pillanatról szól. Ezért amikor az ember fiatal és naiv ez egy veszélyes világ lehet. De nyilvánvaló, hogy festőnek születtem. Már egészen kicsi koromban sokat rajzoltam. 16 és 22 éves korom között sokat utaztam, ami tökéletes volt arra, hogy különféle élményekkel tápláljam a fantáziámat. Tizenegy éves korom óta ismertem a saját stílusomat, majd 20-22 évesen elkezdtem építeni magamat, hogy művész váljon belőlem. Úgy gondolom, hogy az életünkben bizonyos tapasztalatokat meg kell szereznünk, mielőtt művészi pályára lépünk, és a tapasztalataim sokat hozzáadtak a művészetemhez és a látásmódomhoz.
Igaz, hogy autodidakta módon tanult meg festeni…
Igen, mert egyáltalán nem értettem egyet azzal, amit a művészetekkel kapcsolatos technikákról olvastam. Amikor elmegy az ember egy múzeumba, és megnézi például Monet festményeit, megérti, hogy ezt a technikát nem lehet megtalálni a könyvekben. Nagy különbség van aközött, amit olvasunk, és amit a múzeumokban látunk. Ezért kezdtem el magamat tanítani, és például a színek használatában egy sokkal filozófiaibb megközelítést alkalmazok. Mert nem kell könyveket olvasnunk ahhoz, hogy tudjuk, a piros és a zöld egy bizonyos fajta barna színt hoz létre. Ha olajjal festünk, a színek keverése nagyon bonyolult, ezért nekem másként kellett hozzá állnom a színekhez és az ábrázolt alakok testhelyzeteihez is. Olyan ez, mint a házasság: együtt élhetünk valakivel, de az akkor fog jól működni, ha tiszteljük a másik oldalt. Ez ugyanígy van a színeknél is. Mondok egy példát: nagyon szeretem a Tao könyveket, és sokkal érdekesebbnek tartom olvasni, hogy megértsem a színeket, mint ha egy művészeti könyvben olvasnám. Mindig azt mondom a fiataloknak – köztük a 17 és 21 éves lányaimnak is –, hogy nagy nyomást jelent, ha nagyon fiatalon művészek lesznek, mert tudják, hogy a művészetükkel pénzt kell keresniük, és néha erre nem vagyunk készek.
Délnyugat-Franciaországban született és ott is nőtt fel… Hogyan hatott ez a hely a művészetedre?
Édesanyám francia, édesapám Argentínában született, de apai oldalról Olaszországból származik a család. Charente-Maritime régióban születtem, La Rochelle-ben, de tizenegy éves koromig Bordeaux-ban éltem. Ezt követően Dél-Franciaországba költöztünk. Ezen a területen mindig is sok nagyszerű művész élt Picassótól Monet-ig. Amiatt, hogy Dél-Franciaországban nagyon közel vagyunk a tengerhez és sok a napfény, talán könnyebb megérteni a színek titkait. Minden festő közel érzi magát a vízhez és a naphoz, így ez rám is hatással van. Azt hiszem, ez a legjobb hely, ahol lehetek, mert nemzetközi, és most sokkal érdekesebb művésznek lenni Dél-Franciaországban, mint Párizsban.
Egy darabig Párizsban is élt… Miért költözött el?
Két évig éltem ott, de nem vagyok nagy rajongója. Szeretem a várost, de a szellemét nem értem. Velem ellentétben azonban a feleségem egy igazi párizsi nő…
Tavaly két napot töltött Budapesten a legújabb Hublot üzlet megnyitóján. Hogy tetszett a város?
Nagyon szépnek láttam, sok remek műemlékkel, de olyan kevés volt az idő, hogy nem tudtam mindent megnézni. Sok mindenre kíváncsi vagyok még, ezért szeretnék újra ellátogatni. Szerencsére van néhány barátom, akik meghívtak, így vissza kell jönnöm, hogy végre több időt is eltölthessek Budapesten.
Milyen tervei vannak a jövőre nézve?
Hogyan legyek a következő Picasso… (nevet – szerkesztő). A viccet félretéve, van egy kiállítási tervem Los Angelesben, és vissza kell mennem Japánba is, ahol nagyszerű műgyűjtők vannak. Nemrégiben hozzáfogtam egy történet megírásához a művészetemről, mert az, hogy minden festményem egy nagy történethez kapcsolódik, és a grafikai világom több komoly mozifilm producert érdekel Los Angelesben. Szeretnének egy nagyon erős grafikai világot létrehozni a filmjükben is, ezért választották az én munkámat. Szerintem fantasztikus dolog, hogy történeteket festményekkel mesélünk el, és festményeket készíthetünk történetek elmesélésére. Számomra ez egyszerre szól az új tapasztalatok megszerzéséről és a gyökerekhez való visszatérésről. A történetnek, amit írok, van néhány szürrealisztikus része, ezért most szürrealista festményeket készítek. Használom a karaktereimet, de a kubizmust is, hogy pontosan ki tudjam fejezni azt, amit akarok. Szóval mindent összekeverek. Hiszek a fúzióban – ezért is dolgozom a Hublot-val –, és hiszem, hogy az új területek megtalálása mindig valamilyen fúzió kérdése. Lehetetlen új felfedezésre váró területet találni, ha nem keverjük a dolgokat.
